DOUBLE-CHECK kiállítás - Művház
Király András Size Matter sorozata a méretek megfestésén keresztül közelít a festészet felméréséhez, szó szerinti és átvitt értelemben vett területének, kereteinek, határainak ma újra aktuálisnak tűnő feltérképezéséhez. A saját méretüket formaként és tartalomként közvetítő képek megidézik a korai konceptuális festészet egyszerű tautologikus rövidzárlatokra épülő műveit, ugyanakkor ezt ellensúlyozza a segédvonalak, nyilak és számok racionális, személytelen, mechanikus alapkarakterének diszfunkcionális festői figurákká formálása, szenzuális alakzatokká oldása, illetve a hangsúlyozottan manuális gesztusokkal festett monokróm felület, amelyre e jelek ráíródnak, szorosan illeszkedve Király utóbbi években sorozatról sorozatra épülő, a provizórikus festészet (Raphael Rubinstein) nemzetközi irányzatához kapcsolható programjába. A lépték, a mérhetőség és a mérhetetlenség legkésőbb Duchamp Három stoppolt etalonjától kezdve a modern művészet egyik központi témaköre volt, de a méret még posztdigitális jelenünkben is egy mű értékének és értelmezésének elválaszthatatlan eleme maradt. Ezt demonstrálja a nagyléptékű Size Matter (La Danse) című festmény is, amely a Művház főfalára kerülő mindenkori „reprezentatív” kép elvárt modelljének, gestaltjának, archetípusának ironikus megtestesülése, egyszerre idézve Barnett Newmant, Henri Matisse-t és Yves Kleint.
Zemlényi-Kovács Barnabás
Tárlatvezető szöveg, Barninak
A festő dolga
Birkás Ákos művészetéről
Régen a festő dolga könnyebb volt: azt kellett megfestenie, amit rendeltek tőle. Leült eléje egy ember, vagy ő elképzelt egy jelenetet a Bibliából vagy a mitológiából, és megfestette. Ez se könnyű dolog, és nagy tudás kellett hozzá, és lehetett jól csinálni meg rosszul, de a téma mégiscsak adva volt – valahogy úgy, mint a műfordításnál. Ott is adva van a tárgy (vagyis az eredeti), és arról kell valahogyan hű képet adni (majdnem azt mondtam: festeni). No de ma mit fessen a festő? Amióta autonóm művésszé lettek a festők, nekik kell kitalálniuk, mit fessenek: figuratívat? nonfiguratívat? újdonságot? És főleg, hogy miért azt, amit?
Nádasdy Ádám
Azt hiszem, ha a munkádat nem értik félre valamilyen módon, akkor az nem túl jó. A műnek többféleképpen kell értelmezhetőnek lennie, nem? Ha a félreértés nem lehetséges, akkor hogyan lehet a műalkotás magával ragadó? Én nagyon is a kétértelműség híve vagyok.
Mel Bochner
A mérés célja és feladata, a mérés fogalma
A mérés olyan összehasonlító művelet, amelynek során a mérendő mennyiséget egy ugyanolyan jellegű, de önkényesen választott és elfogadott nagyságú mennyiséggel, az “egységgel” hasonlítjuk össze.
Ahhoz, hogy a mérőszalaggal pontosan mérjünk, az alábbi szempontokat tartsuk szem előtt:
- A mérőszalagot úgy helyezzük a munkadarabra, hogy a megadott méretet mérjük. Ha pl. két párhuzamos felület közötti távolságot mérjük, a mérőszalagot helyezzük a felületre merőlegesen.
- A mérőszalag kezdő osztását – a nullát – helyezzük rá pontosan a mérendő távolság egyik végpontjára. Vigyázzunk, hogy mérés közben nehogy elgörbüljön a mérőszalag.
- Álljunk szembe a mérőszalag skálaosztásával, és merőlegesen nézzünk a mérendő élre, így küszöböljük ki a parallaxis hibát.
Pogonyi István
Mérési alapfogalmak és alapszámítások, hosszmérések
A festészetben a forma soha nem önmagáért való. A méret – és annak mérhetősége – nem pusztán technikai kérdés, hanem ontológiai és episztemológiai tét: hogyan érzékeljük a világot, mit gondolunk a tudásról, és végső soron: mit tekintünk művészetnek. A Size Matter című festménysorozat erre a dilemmára fókuszál, méghozzá könnyed precizitással és csillogó konceptuális iróniával.
A sorozat monokróm festményei első pillantásra mértani szigort sugallnak: nyilakkal jelzett dimenziók, számok, koordináták. De ez a struktúra csupán álca. A felületek szándékosan gesztusosak, a vonalak nem tökéletesen egyenesek – mintha a kéz remegése, az emberi jelenlét hibája rendre megtorpedózná a mérnöki törekvést. A mérés – a racionalitás szimbóluma – itt zavarba ejtően testközeli, érzéki és esetlen.
Az alkotó – aki festőként kényelmesen mozog a konceptualizmus és az anyagiság határvidékén – tudatosan kapcsolódik egy művészettörténeti párbeszédhez, amelyben a méret sosem csupán fizikai adat. Mona Lisa ikonikus kicsisége és Sam Francis gigantikus vásznai egyaránt példák arra, hogy a méret meghatározza, hogyan fogadjuk be a művet – és végső soron abba is beleszól, hogy mit gondolunk róla. Nem véletlen, hogy első kérdésünk gyakran az, egy ismeretlen alkotásról: „Mekkora?”
Ha beírjuk az interneten a keresőbe a „méret, esztétika” szavakat, a szépségipar, a plasztikai sebészet válaszol, nem a művészetelmélet. A festészet – itt és most (is) – visszaveszi ezt a kérdést.
A Size Matters sorozat központi motívuma nem más, mint maga a kiterjedés. A sorozat alapvető tézise, hogy a festészet – minden formai és anyagi adottsága ellenére – elsősorban gondolkodás. A festmény nem illusztrál, hanem megkérdőjelez. Azáltal, hogy a méret, mint festészeti motívum, kerül a középpontba, a művészet önnön kereteit teszi vizsgálat tárgyává.
A vásznak felületén egyensúlyba kerül a gesztusos festői nyomhagyás és a precizitásra törekvő mérnöki rendszer. A méretmegadásokon túl a képek nyelvezete a rácsra és a koordinátarendszerekre is reflektál. A rács – ahogy Rosalind Krauss írja – nemcsak technikai segédeszköz, hanem a modernitás egyik alapstruktúrája: „önmagába zárt, elrendezi a valóságot”. A festmények ugyanakkor épp e zárt rendszer határait kérdőjelezik meg. Nem a mérést utasítják el, hanem a mérés állítólagos objektivitását.
A Size Matter sorozat alkotója, miután elkészítette az első tíz művet, szembesült vele, hogy Mel Bochner majdnem hatvan évvel korábban foglalkozott ezekkel a kérdésekkel. Az elkerülhetetlen újrafelfedezés érzése azonban nem bénító, hanem produktív. Mert a művészet története nem lineáris verseny, hanem ciklikus párbeszéd. A jelen nem zárja le a múltat, hanem újraírja, kapcsolódik hozzá, kommunikál vele.
A kiállítás címe – Double-check – egyszerre utal az ellenőrzés gesztusára és a konceptuális művészet egyik alapkérdésére: hogyan lehet hiteles egy műalkotás? Mel Bochner 1968-ban ösztöndíjasként dolgozott a Singer laboratóriumában, ahol azt szerette volna bemutatni a tudomány embereinek, hogy a mérés igazolhat két pont közötti távolságot – de ki igazolja magát a mérést? Bochner egy nap fogott egy csomag letraszetet és egy vonalzót, majd körbejárt a laborban, jelentéktelen dolgokat mérve. Így demonstrálta, hogy a mérés – bár tudományos eszközként megbízhatónak tűnik – önmagában nem bizonyít semmit.
A Double-check azt mondja: A mérés a probléma, le kell ellenőrizni! És nemcsak újramér, hanem újragondol. A művészi „mérés” – ahogy e képek tanúsítják – soha nem zár le, hanem megnyit. Hibalehetőséget hagy, játékteret enged. Mert a hiba nem hiba, hanem eltérés – és az eltérés a gondolat kezdete.
Végül talán nem is az számít, hogy pontosan mekkora a kép, hanem az, hogy mekkorát gondolunk róla. A Double-check kiállítás művei ebbe az illékony térbe kalauzolnak, ahol a tudományos pontosság, a személyes gesztus és a konceptuális reflexió egymásra rétegződnek – és ahol a legfontosabb kérdés talán nem is az, hogy mekkora, hanem hogy miért.
Chat Gtp
„kb. hatvan évet késtél vele, de jó lesz!"
Erhardt Miklós
Most remélem tudjátok, mennyi az annyi és merre hány méter
Fotó: Ránki Dániel
